Az Asustor Flashstor 6 (FS6706T) az egyik legérdekesebb, SSD alapú NAS a piacon, hiszen hat darab M.2 NVMe SSD befogadására képes kompakt formában. A HDMI és S/PDIF csatlakozóival multimédiás központ szerepét is vállalhatja, a két 2,5 GbE port pedig ígéretes átviteli sebességet kínál. Ugyanakkor ez a jellegzetes felépítés éppen az egyik fő forrása a korlátainak — különösen az adott hardveres szűk keresztmetszetek, magas költségek.

Magas költségek – SSD-tárolás nem mindenkinek

A Flashstor 6 első hátránya maga az ára. Minimás kapacitású NVMe modulokkal telepakolva is könnyen több százezer Forintos beruházássá válik, nem utolsó sorban, ha értelmes tárhelyet akarunk belőle kivasalni. A készülék önmagában nagyjából 250.000 Forint környékén indul, azonban SSD nélkül. Egy 3×2 TB konfiguráció RAID 5 módban körülbelül a készülék árán felül olyan még 200.000-be kerül, ami hagyományos merevlemezes NAS-okhoz képest drágának tűnik. Az NVMe tárhely költsége és a kedvezőbb árú bővítés hiánya jelentősen korlátozza megtérülését, bár természetesen akinek szüksége van ilyen sebességű tárhelyre, ott érthető a beruházás költsége.

Vagyis bár tovább olvadhatnak az SSD-árak, a belépési küszöb még mindig viszonylag magas, miközben a felhasználók gyakran erőforrás-intenzív alternatíva esetén sem érzik arányosnak a befektetést.

A Flashstor 6 minden NVMe foglalata csak PCIe Gen 3×1 kapcsolaton működik — jelentős szűk keresztmetszet, mivel a legtöbb NVMe SSD Gen 3×4-es teljesítményre képes. Emiatt egyetlen SSD sem nyújtja az általa elvárt potenciális csúcsteljesítményt, és az eszköz sem tudja kihasználni párhuzamosan a több meghajtót. Így lényegében akár SATA, vagy M.2 SATA SSD-kel is szerelhették volna.

A két 2,5 GbE LAN port sávszéleségét sem tudjuk teljes mértékben kihazsnálni, ugyanis nem elegendő az előbbiekben említett SSD-k sávszélessége a párhuzamos teljesítményéhez.

A készülékben található Intel Celeron N5105 processzor nem kínál elegendő számítási kapacitást összetettebb műveletekhez, például nagy transzkódolás, szerver-feladatok vagy virtualizáció esetén – bár jelen esetben kérdéses lehet az ilyen jellegű felhasználás, de mindenképpen szerettem volna megemlíteni a magasabb szintű és drágább hardverelemek miatt. A valós körülmények között készült tesztjeink alapján a fájlátvitel két M.2 SSD között csak ~320 MB/s sebességet ért el, ami messze elmarad a ténylegesen elvárható teljesítménytől. Mivel nem feltétlenül csak otthoni felhasználásra szánták ezt a NAS-t, így próbáltuk szimulálni a kisvállalati környezetet. Arra gondoltunk, hogy máximum 20 felhasználóval csatlakoznánk rá, ahol a felhasználókat természetesen egyesével hoztuk létre. A nagy adatmennyiséggel végzett tesztek során azt tapasztaltuk, hogy a NAS lefagyott, több esetben csak a tápegység kihúzása segített ezen. Érdekes volt, az egyik nem tápegységkihúzós lefagyás esetében (itt a Copy To funkciót használtuk), hogy azt sem jelezte a NAS, hogy mely fájlnál akadt el, így gyakorlatilag kezdhettük újra az egészet (persze ezt amúgy is megtettük volna egy tesztnél, de otthon, amikor átmásoltuk a nyaralási képek 60%-át és darabonként kell összehasonlítani a meglévőket, hát nem lennénk boldogak. Egyértelműen nem tudjuk kijelenteni, hogy ez a NAS hibája, azonban mivel ezeket az SSD-ket előtte és utána is használtuk más NAS-okkal, ahol nem tapasztaltuk ezt a hibát, így inkább az Asustor szoftveres hibájára gyanakodtunk. Ez komolyan kérdésessé teszi a készülék megbízhatóságát egy valós környezetben.

Áttérve a hűtésre, a NAS-ban ventilátor és megfelelő hűtés gondoskodik az SSD-hőmérséklet szabályozásáról, azonban az előbbi, mindezt néha hangosan teszi. Kialakítását tekintve műanyag házat kapott ami kevésbé tartós és jobban melegszik (általában), mint egy fémházas NAS. A hűtés hatékonyságához kifejezetten tudom javasolni utánygártott hűtőborda alkalmazását.

A meghajtótálcához vagy memóriához csavarhúzó szükséges – nincs „tool-free” kialakítás. A 2230/2242/2260 M.2 SSD-formátumokat nem támogatja – csak 2280-at fogad

Az előzőekben említett problmék talán még elfogadhatóak, ismerhetőek, azonban a jelentősebbek a felhasználói felületnél, az Asustor által ADM-nek nevezett OS-nél kezdődnek.

Bizonyos Docker-alapú alkalmazások (pl. Overseerr, Radarr, Portainer) timeout hibával nem nyíltak meg. Ez persze nem feltétlenül probléma mindenkinek, azonban egy jelentős részét érinti a rendszernek. Érdekességként tapasztaltuk az egyik másolá

Összehasonlítva a konkurencia áraival a Flashstor 6 ára kifejezetten nincs arányban a teljesítményével.

Az Asustor Flashstor 6 FS6706T egyértelműen szemrevaló, SSD-alapú és multimédiás funkcionalitással felvértezett NAS, de számos tényező miatt sok felhasználó számára nem ideális választás:

  • Bonyolult igények (profi médiafeldolgozás, virtualizáció, nagy sávszélesség) esetén a hardver egyszerűen nem elég erős.
  • Magas üzembe helyezési költség miatt csak azok számára vonzó, akik valóban hajlandók befektetni hat NVMe SSD-be.
  • Stabilitási problémák és felhasználói visszajelzések alapján nem megbízható üzemben, még privát felhőként sem megbízható.
  • A zajszint és az aktív hűtés zavaró lehet csendes otthoni környezetben.

Összességében a Flashstor 6 inkább egy látványos, „fényűző” NAS, mint valódi munkaeszköz. Ahhoz, hogy valóban teljesíteni tudjon, több sávszélesség, erősebb CPU és jobb hűtés kellett volna — vagy egy jobb ár-érték arányú ajánlat a piacon.